Két hiányzóval kezd Várhidi Péter fiatal csapata
Utolsó frissítés: 1999 november 30. (kedd) 01:00 Írta: Szasza 2010 március 06. (szombat) 17:12
Vasárnap 14:30-kor a PMFC számára is véget ér a meglehetősen hosszúra nyúlt téli szünet: Várhidi Péter együttese Barcson kezdheti meg az NB II. Nyugati csoportjának éllovasa, a Gyirmót mögötti kilenc (illetve a pillanatnyi második Siófok mögötti két) pont ledolgozását. Az összecsapás előtt – egy sor játékos és a vendéglátók mestere után - ezúttal a PMFC vezetőedzője latolgatja az esélyeket. Hangsúlyozva, hogy két sérült kulcsjátékosa máris hiányzik, és emlékeztetve rá, hogy egy rendkívül fiatal gárda vállán nyugszik az előttük álló tavasz kihívásainak terhe.
- Hosszúra nyúlt a felkészülésünk, alapos és nagyon tartalmas volt, úgy érzem, mindet sikerült is elvégeznünk, amit terveztünk, ezen a téren tehát nincs hiányérzetem – kezdte Várhidi Péter.
- Apróbb gondok, betegségek, sérülések persze mindig tarkítják a munkát, és ez a rajt előtti pillanatban sincs másként. Regedei Csabáról köztudott, hogy még nem épült föl teljesen térdműtétjéből, ám most újabb hiányzóval, netán hiányzókkal is számolnunk kell. Az egyik új szerzeményünk, Pintér Attila ugyanis a vádlisérülést szenvedett, rá biztosan nem számíthatok, és bár bízom benne, hogy ők végül vállalni tudják a játékot, Gyánó Szabolcs és Stark Péter sincs százszázalékos állapotban – panaszolta a szakvezető.
- Mindemellett természetesen győzni megyünk Barcsra is, ahol papíron is mi vagyunk az esélyesek, ám a szezonnyitó nyilván a házigazdákból is fokozott bizonyításvágyat szabadít majd föl. Ráadásul az időjárás sem az igazi focira való, hiszen nagyon hideget ígérnek, a pályák sem tökéletesek még, mindennek tükrében szikrázó, küzdelmes összecsapásra számítok – mondta.
A Barcs elleni mérkőzésen túlra is tekintve Várhidi Péter hangsúlyozta, hogy egy kétségkívül tehetséges és ambiciózus, a jövőre nagy reményeket adó, ám rendkívül fiatal gárdával vág neki a PMFC a nagy feladatnak, amelynek épp ezért óhatatlanul lehetnek buktatói is. Ráadásul folyamatosan kettős feladatot tartva szem előtt, hiszen miközben mindent igyekeznek elkövetni a sokat emlegetett kilencpontos hátrány ledolgozásáért, az aktuális bajnokikon túlmutatva ezzel párhuzamosan a jövő ütőképes csapatának építése is zajlik Újmecsekalján.
A PMFC várható kezdőcsapata: Hegedűs – Nagy J., Stark, Sütő, Szamosi – Kecskés, Lantos, Cseri – Lovrencsics, Gyánó, Wittrédi.
Mérkőzés játékvezetője: Kiss Norbert - Kepe Arnold és Kuhlman Tamás



