Pályarendszabályok
Beléptetés
A beléptetés célja, hogy kizárólag érvényes jeggyel, bérlettel valamint meghívóval rendelkező szurkolók juthassanak be a Sportlétesítmény területére. Csak azok a szurkolók léphetnek be a Sportlétesítménybe, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a Sportszervezet által megbízott biztonsági szolgálat alkalmazottai (rendezők) átvizsgálják ruházatukat és csomagjaikat. A ruházat- és csomagátvizsgálást mindig azonos nemű biztonsági alkalmazott végzi.
A rendezvényeire a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít. Azok a nézők, akik bármilyen okból kifolyólag elhagyják a Sportlétesítmény területét, csak akkor térhetnek vissza, ha előzőleg egyeztetnek a rendezőkkel, és újra hozzájárulnak a beléptetés folyamatához.
A SZERVEZŐ fenntartja a jogot, hogy megtiltsa a belépést azoknak:
-
akiknek a ruháján a jogszabályok alapján kifogásolható szöveg, jelkép vagy ábra látható,
-
alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt állnak,
-
akik eltiltás vagy kitiltás hatálya alatt állnak,
-
magánál szeszes italt, kábítószert, pirotechnikai eszközt, robbanóeszközt, pénztárgépszalagot és egyéb, az emberi életet és testi épséget veszélyeztető eszközt tart.
A SZERVEZŐ fenntartja a jogot, hogy felfüggessze azoknak a nézőknek (szurkolóknak) a bérlethasználati jogát, illetve a Szövetség mérkőzéseinek látogatását, akik ezeket a szabályokat megsértik (a súlyos rendbontást okozó vagy előidéző személy eltiltásra kerül a PMFC-Sport Kft. mérkőzéseinek látogatásától).
A rendezvényt mindenki a saját felelősségére látogathatja, a rendezvényre 14 éven aluli látogatók csak felnőtt kísérővel léphetnek be és tartózkodhatnak ott.
A Néző
-
kizárólag a számára kijelölt szektorban található ülőhelyet foglalhatja el, a szektorhoz vezető útvonalakat veheti igénybe, valamint a szektorhoz tartozó helyiségeket használhatja,
-
tudomásul veszi, hogy a sportrendezvény ideje alatt a rendezők a Pályarendszabályokban foglaltak betartását folyamatosan ellenőrzik,
-
köteles a sportrendezvény rendjét megtartani, a rendezők utasításait betartani. A Pályarendszabályok megszegése, illetve szándékos rendbontás esetén a rendezők eltávolíthatják a nézőt a helyszínről, amely a labdarúgó mérkőzések látogatásától való eltiltás lehetőségét vonja maga után.
A Szervező, a PMFC-Sport Kft.
-
a sportrendezvény ideje alatt a résztvevők személyi- és vagyonbiztonsága érdekében (a hatályos jogszabályok betartásával) a Stadion területén a kamerarendszer alkalmazásával felvételeket készít,
-
a mérkőzésen résztvevő nézők számára felelősségbiztosítást kötött,
-
kéri a szurkolókat, hogy ne engedjék, hogy a felelőtlen kisebbség sportszerűtlen viselkedése megakadályozza a többség szórakozását, örömét,
-
örömmel fogad minden olyan buzdító jelképet, zászlót, feliratot, plakátot, amely a vezetőség vagy a rendezvény szervezője számára nem kifogásolható, nem ütközik törvénybe, jogszabályba és az MLSZ idevonatkozó határozataiba.
Jelképek, zászlók, feliratok, plakátok, szórólapok
A feliratokat, transzparenseket az illetékes hatóságokkal és a Szövetség Biztonsági Bizottságával előzetesen egyeztetni és hitelesíttetni kell.
-
A feliratoknak és a jeleknek az adott rendezvényre, sporteseményre kell vonatkozniuk.
-
A karóhoz vagy rúdhoz rögzített feliratok és jelek bevitele, valamint használata biztonsági okokból is tilos.
-
A feliratok és jelek nem takarhatják el a szponzor- és reklámfeliratokat.
-
Tilos feliratokat és jelképeket a létesítmény bármely részéhez odaerősíteni vagy onnan lelógatni.
-
Tilos a feliratoknak bármely népcsoport, nemzet gyalázása, becsmérlése, vallási-, faji-, politikai hovatartozás és egyéb szempontok szerinti megkülönböztetése; a saját és más sportszervezetek, csapatok sportvezetőinek, sportszakembereinek, labdarúgóinak, illetve PMFC-Sport Kft. tisztségviselőinek, játékvezetőknek, ellenőröknek szidalmazása, becsmérlése.
-
A feliratokat és jelképeket úgy kell elhelyezni, hogy ne gátolják a többi nézőt a rendezvény zavartalan megtekintésében, valamint ne okozzanak balesetet.
-
A rendezvényeken a Szervezővel előzetesen nem egyeztetett röpiratok és reklámszórólapok terjesztése tilos.
Rendzavarás
A rendezvény látogatóinak mindenkor a sporteseményhez méltó magatartást kell tanúsítani. Azok a szurkolók, akik rendzavaró magatartást tanúsítanak, megzavarják a Sportlétesítmény rendjét; a biztonsági szolgálat, súlyosabb esetben, a biztosításban résztvevő rendőri szervek a rendezvény elhagyására szólítják fel, ha ennek nem tesz eleget, úgy a sportrendezvényről eltávolítják. A kiutasított néző a jegy árát nem követelheti vissza és semmilyen más kártérítésben nem részesülhet.
A rendzavaró magatartás magában foglalja többek között a következőket:
-
olyan magatartás, amely alkalmas arra, hogy másokban félelmet vagy megbotránkoztatást keltsen,
-
másik szurkoló vagy alkalmazott szándékos és rosszindulatú zavarása,
-
verekedés vagy verekedésre ösztönzés,
-
játék megzavarása, illetve feltartóztatása,
-
a Magyar Köztársaság törvényeinek és rendelkezéseinek megszegése,
-
a sportesemény rendjének zavarása,
-
játéktérre való engedély nélküli belépés kísérlete,
-
bármilyen tárgy bedobása a játéktérre,
-
bármely népcsoport, nemzet gyalázása, becsmérlése, a vallási-, faji-, politikai hovatartozás és egyéb szempontok szerinti megkülönböztetése,
-
saját és más sportszervezetek, csapatok (pl. adott ellenfél) sportvezetőinek, sportszakembereinek, sportolóinak, PMFC-Sport Kft. tisztségviselőinek, képviselőinek, játékvezetőnek, ellenőröknek, szurkolóknak becsmérlése, szidalmazása.
Ha a rendzavarás mértéke különösen súlyos, akkor a játékvezető a mérkőzést azonnal beszüntetheti.
Rendzavarásnak minősül továbbá, ha olyan transzparens jelenik meg, amely nincs engedélyezve (ld. jelképek, zászlók, feliratok, plakátok, szórólapok c. fejezetnél).
Tiltott eszközök, tárgyak – ezek bevitelének megakadályozása
Tilos a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök és a Szervező által veszélyesnek ítélt tárgyak, eszközök, antiszemita és önkényuralmi jelképek behozatala, kifüggesztése, viselése és verbális előadása. Tilos a tiltott önkényuralmi jelképek viselése, valamint birtoklása.
Tiltott eszköz:
-
az olyan szúró- vagy vágóeszköz, amelynek szúróhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja, továbbá a szúróhosszúság vagy a vágóél méretétől függetlenül a dobócsillag, a rugóskés és a szúró- vágóeszközt vagy testi sérülés okozására alkalmas egyéb tárgyat kilövő készülék (különösen: íj, számszeríj, francia kés, szigonypuska, parittya, csúzli);
-
a jellegzetesen ütés céljára használható és az ütés erejét, hatását növelő eszköz (különösen: boxer, ólmosbot);
-
a lánccal vagy egyéb hajlékony anyaggal összekapcsolt botok, nehezékek;
-
az olyan eszköz, melyből a szem és nyálkahártyák, illetve bőrfelület ingerlésével támadásra képtelen állapotot előidéző anyag permetezhető ki (gázspray);
-
az olyan eszköz, amely az utánzás jellege és méretarányos kivitelezése miatt megtévesztésre alkalmas módon hasonlít a lőfegyverre (lőfegyverutánzat);
-
az olyan eszköz, amely elektromos feszültség útján védekezésre képtelen állapot előidézésére alkalmas (elektromos sokkoló);
-
az olyan eszköz, amely a zárszerkezetek illegális kinyitására vagy feltörésére szolgál (különösen: álkulcsok, mechanikus vagy elektromos elven működő zárnyitó szerkezetek);
-
a lövedékálló és szúrásálló védőmellény, sisak és vért.
- esernyő
Tiltott önkényuralmi jelképek
-
Ötágú vörös csillag, Horogkereszt, Sarló-kalapácsos jelvény,
-
SS jelvény, Árpádsávos zászló hungarista kereszttel
A rendezők célja, hogy megakadályozzák, hogy a Sportlétesítmény területére, a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakon, eszközökön kívül: gáz- és riasztófegyverek, lőfegyverek (ez az előírás azokra a rendfenntartó erők tagjaira is vonatkozik, akik nem hivatalos minőségben vannak jelen a mérkőzésen. A sportszervezet nem jogosult biztosítani a fegyverek jogszabályban előírt tárolását, így azokat leadni nem lehet).
További célja, hogy robbanó anyagok, pirotechnikai eszközök, üvegek, flakonok, szeszesitalok, drogok, elektromos kürtök, sípok és tiltott felíratok, transzparensek ne kerülhessenek be a Sportlétesítmény területére.
Azon személy, aki tiltott eszközöket, tárgyakat birtokol, a sportrendezvény területére nem léphet be, még ha érvényes jeggyel is rendelkezik. Súlyos szabálysértés, illetve bűncselekmény esetén további intézkedés céljából a rendezvény biztosításában résztvevő rendezők a rendőrhatóságnak átadják az elkövető nézőt.
Fényképezés. egyéb adatrögzítés
Tilos kereskedelmi és reklámcélból fényképet készíteni.
Talált tárgyak
A SZERVEZŐ az elveszett tárgyakért nem vállal felelősséget. A rendezvény időtartama alatt talált tárgyak a SZERVEZŐHÖZ kerülnek. A rendezvény befejezése után, az elveszett tárgy tulajdonosa a Sportszervezet által megbízott biztonsági szolgálatnál érdeklődhet. Az elveszett tárgyakat megőrizni, raktározni, állagukat megóvni a SZERVEZŐNEK nem áll módjában.
Fogyatékkal élő vendégek
A SZERVEZŐ annak érdekében, hogy a Sportlétesítményt fogyatékos nézők is látogathassák, a feltételeket biztosítja. A fogyatékos személyek, kísérőikkel (1 fő) az akadálymentesített útvonalon közlekedhetnek és a részükre kijelölt – a főbejárattól balra, a …….. szektor előtt - részen tartózkodhatnak. Rendzavarás esetén a biztonsági tartalékból elkülönített állomány könnyíti meg, illetve biztosítja a helyszín elhagyását.
Szeszesitalok, ittas vendégek
A Sportlétesítmény területén szeszesital árusítása tilos 210/2009. (IX.29.) kormányrendelet alapján! Tilos a Sportlétesítmény egész területére bármilyen szeszesitalt behozni, fogyasztani, erre a beléptetésnél a biztonsági szolgálat tagjai is külön felhívják a szurkolók figyelmét.
A PMFC-Sport Kft., a SZERVEZŐ mindent elkövet annak érdekében, hogy az izgalmas és emlékezetes labdarúgó sporteseményeket biztonságos körülmények között tekinthessék meg és élvezhessék a nézők.
Az alábbi irányelvek kijelölik azokat a szabályokat, amelyeket a rendezvényeken minden nézőnek (szurkolónak) be kell tartania. Azokat a nézőket (szurkolókat), akik ezeket a jogszabályokat, előírásokat megsértik, a biztonsági szolgálat tagjai (rendezők) eltávolíthatják a helyszínről. Súlyosabb rendbontás, bűncselekmény elkövetése esetén a rendezvény biztosításában BIZTONSÁGI IGAZGATÓ/BIZTOSÍTÁSVEZETŐ értesítik a rendőrhatóságot, aki a cselekményt elkövető személy ellen eljárást indíthat.
A részvételi feltételeket megszegő látogatót a rendezőség a helyszínről eltávolítja, és a hatóságoknak átadhatja.
A Pályarendszabályok megszegéséből eredő kárért a néző, több károkozó esetén a károkozásban résztvevő nézők egyetemlegesen, a Ptk-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartoznak. A kártérítési felelősség nem érinti a néző szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét.
Rendezvényen részt vevő személyek tudomásul veszik és elfogadják, hogy a Rendezvény nyilvános esemény, ezáltal a Rendezvényen történő megjelenéssel beleegyeznek,hogy hangjukat, a róluk készült képeket és képmásukat ingyenesen felhasználják élő vagy rögzített videókijelzőn, televíziós és/vagy rádiós és/vagy egyéb módon megvalósuló közvetítésekben vagy egyéb más műsorszórásban vagy felvételeken, fényképeken vagy egyéb más mai és/vagy jövőbeli médiatechnológiában tér és időbeli korlát nélkül és ezen felvételek a nagy nyilvánosság számára bármely módon elérhetőek legyenek.
Kérjük Tisztelt Szurkolóinkat, hogy a fentiek figyelembevételével kedvenc csapatunk érdekében tartózkodjanak a rendzavaró magatartástól, és sportszerű szurkolással segítsék csapatunkat a minél több győzelem megszerzésében!