Szavazás

Tetszik az új oldal?



Eredmények
Banner
Banner
Banner

Köszöntünk a pmfc.hu weboldalon

Utánpótlás-válogatottak nélkül áll fel a Videoton II.

2010 szeptember 02. (csütörtök) 13:52
Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

Nehéz mérkőzésre számít a PMFC ellen Hartyáni Gábor, a Videoton II. vezetőedzője, aki nem foglalkozik azzal, hogy kit kap az első csapattól, viszont fájlalja, hogy az utánpótlás-válogatottak meccsei, illetve edzőtáborai miatt több tehetséges fiatalra sem számíthat a szombat délutáni összecsapáson.

Bővebben: Utánpótlás-válogatottak nélkül áll fel a Videoton II.

Toborzót tartunk

2010 szeptember 02. (csütörtök) 11:16
Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

Toborzó a 2004-es, 2005-ös születésű gyerekek részére a PMFC-nél. A PMFC felvételt hirdet 2004-ben és 2005-ben született fiúk és lányok számára.

Bővebben: Toborzót tartunk

On-line tudósítót keresünk

2010 szeptember 01. (szerda) 11:10
Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

Klubunk fiatal, agilis on-line tudósítót keres a hazai és idegenbeli mérkőzésekre. Amennyiben felkeltette érdeklődésedet, úgy írj a Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. címre

Pályamunkást keresünk

2010 augusztus 21. (szombat) 09:41
Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

A PMFC labdarúgó csapata főállású pályamunkást keres. Szakmával (kőműves, vízvezeték szerelő, stb) rendelkezők előnyben részesülnek. Jelentkezéseket a 7633 Pécs, Stadion u. 2 szám alá kérjük. A borítékra kérjük írják rá, hogy „Pályamunkás”.

Baján kezdett az U14

2010 augusztus 31. (kedd) 13:29
Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

Pontatlan játéka miatt szűk vereséget szenvedett a PMFC U14-es csapata Baján, az NB II-es utánpótlásbajnokság nyitányán.

Bővebben: Baján kezdett az U14

Orfűn jártak

2010 augusztus 31. (kedd) 13:21
Figyelem! új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatEmail

Augusztus 16-a és 19-e között az U10 (2001.) és az U11 (2000.) korosztályos csapatok Orfűi edzőtáborozáson vehettek részt. A két korosztály 36 labdarúgója Batári Tamás és Tallósi Zoltán vezetésével napi két foglalkozással elevenítették fel a már megszerzett tudásukat illetve fejlesztették azt. A programban több más, kiegészítő sportág is helyet kapott, úgy mint az atlétika, asztalitenisz, illetve az új aquaparkot kihasználva az úszás. Persze nem csak a sporttevékenységekre, hanem a szabadidős programokra is jutott idő és energia! Mindent összevetve nagyon jó alkalom nyilt a csapatoknak az év kezdete előtt egy kis együttlétre, ami már ebben a korban is fontos közösség erősítő és fejlesztő hatású. Mindenki (játékosok, szülők, edzők) teljes megelégedésének adott hangot, így reméljük a jövőben is alkalom nyílik hasonló összetartásra!

1 / 91 oldal

Személyes oldal

Következik

Következő bajnoki
Helyszín: Felc 2010 sze.. 04 - szo 16:30
Videoton
Vidi
-:- PMFC
PMFC

Eredmények



Tabella

Helyezés Csapat Mérkőzés Pont
1 Ajka 3 7
2 Barcs 3 7
3 PMFC 3 6
4 Gyirmót 3 6
5 ETO 3 6
5 Tbánya 3 6
7 Honvéd 3 6
8 Vidi 3 5
9 Szigetsz. 3 4
10 Kvölgye 3 4
11 Veszp 3 3
12 FTC 3 3
13 BAJA 3 3
14 Budaörs 3 1
15 BKV 3 1
16 Kmisleny 3 0

Online látogatók

Jelenleg 135 vendég és 2 tag olvas minket
JoomlaWatch Stats 1.2.9 by Matej Koval