A fővárosi gólnélküli döntetlen után újabb nehéz hazai mérkőzés vár a PMFC-MATIAS csapatára. A pécsiek az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a tavalyi bajnok Debrecent fogadják hazai pályán. A fiúk szeretnék itthon tartani a három pontot a szombaton 18.30-kor kezdődő találkozón.
Csapatunk az eddig lejátszott három forduló alatt 5 pontot szerzett, de a Ferencváros és az MTK ellen mutatott játék képe alapján akár feljebb is tanyázhatnánk. Az apróbb hibákat kijavítva győzelmet vár csapatunk vezetőedzője Supka Attila és játékosa Bajzát Péter.
- Azt hiszem, hogy még nagyon sok mindent kell kijavítani a csapat játékán belül – kezdte a mester. – Ez az egyik olyan pont, ami nagyon fontos lenne. Mert ha eredményesebbek tudtunk volna lenni az elmúlt mérkőzéseket, akkor most akár lehetne kilenc pontunk is. Sajnos nem jött össze, bízunk benne, hogy az elkövetkező mérkőzésen azokat a helyzeteket, amik adódnak ki tudjuk használni és eredményesen tudunk szerepelni.
- Próbálunk egy játék szisztémát kialakítani, amit minden csapat ellen igyekszünk alkalmazni. Én azt hiszem, hogy az eddigiekben ez aránylag, időszakonként jól működött. Bízom benne, hogy ugyanezt a Debrecen ellen is meg tudjuk tenni. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen a védelmük esetleg hol sebezhetőek. Tisztában vagyunk azzal is, hogy mi az, amire vigyáznunk kell. Gondolok a két ékükre, középpályán azokra a játékosokra, akik el tudnak dönteni egy mérkőzést. De itt elsősorban a saját játékunkkal kel foglalkozni, ha mi azt meg tudjuk valósítani, amit elterveztünk, akkor én nem féltem a csapatot a Debrecentől sem.
Rutinos csatárunk Bajzát Péter pályafutása alatt több évig játszott a hajdúsági csapatban. Az idei szezonban még nem sikerült eredményesnek lennie. Bízik benne, hogy korábbi klubja ellen megtörik a gólcsendje.
- Mindig van értékelés, hogy mi volt a jó és a rossz. Elmondják, hogy ezeket a helyzeteket hogyan használjuk ki. Minden csatár gólt akar rúgni, valamikor sikerül valamikor nem. Bízzunk benne, hogy legközelebb jobban kihasználjuk a helyzeteinket.
Nekem igazából különlegességet nem jelent – folytatta Bajzát a Loki meccsre rátérve. – abszolút ugyanolyan meccs, mint a többi. Ugyanúgy várom, mint egy akármilyen meccset. Ezen a meccsen is egy dolgunk lesz csatároknak, hogy gólt lőjünk. Itt is ugyanúgy a három pontra fogunk törekedni.
A mai sajtótájékoztatóról készült videós anyagot hamarosan megtekintheti a pmfc.hu videó sávjában és a csapat hivatalos facebook oldalán.
Azon szurkolók, akik esetleg nem tudják élőben bíztatni a PMFC-MATIAS csapatát azok számára szombaton 18.30-kor kezdődő találkozóról élőben online tudósítunk a pmfc.hu-n.

Még nincs hozzászólás.